Biográfia
TEMESI MÁRIA
A Magyar Állami Operaház Liszt Ferenc-díjas művésze, operanagykövete és énekmestere. A Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Kar Magánének Tanszékének tanszékvezető professzora, egyetemi tanár, a szegedi opera szak alapítója. A HAZÁM, HAZÁM TE MINDENEM Művészeti és Oktatási Alapítvány kurátora, a Simándy József Nemzetközi Énekverseny alapítója, versenyigazgatója.



Operaénekes

Egy nemzetközi karrier főbb állomásai
Temesi Mária, drámai szoprán szülővárosában, Szegeden szerzett ének- és zongoratanári diplomát (1979), majd kitüntetéses diplomával végzett a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Opera- és Magánénektanár Mester szakán (1981). Friss diplomásként rögtön két állandó szerződés ajánlatot is kapott, a budapesti és a saarbrücken-i operaháztól.
24 évesen Wagner: Lohengrinjében Elza szerepével debütált a Magyar Állami Operaházban, a neves olasz karmester, Giuseppe Patané vezényletével.
Az óriási közönségsikerről a korabeli Kritika így számolt be:
“Temesi Mária Brabanti Elzaként való bemutatkozása szenzáció! Szép hangja, kulturált éneklése, magabiztos, de mégis nőies lénye a nagy szerep eszményi megformálójává emeli. Az énekesnő soha nem él vissza óriási átütőerejű, magvas szopránjával, Wagner főszerepben is megőrizve így a dalolást, szép éneklést. Rendkívüli ígéret, vagy máris több annál!” (Népszava, 1982/04)
Ugyanebben az évben indult el nemzetközi karrierje is, először a drezdai, berlini és nizzai operaházban, majd ezt követően a világ számos más neves operaházától kapva meghívásokat. Több versenygyőzelem mellett két nagy nemzetközi énekverseny győzteseként is ünnepelték: 1981-ben Rio de Janeiro -ban a SBRAC Énekversenyt még Tóth Mária néven nyerte meg, majd 1985-ben Philadelphia-ban a Pavarotti Énekverseny győztese volt.
Sikerekben bővelkedő pályája során a Magyar Állami Operaház állandó tagjaként számos emlékezetes alakítást nyújtott. Pályája elején Mozart – szerepek közül Donna Anna és Vitellia megformálása emelkedik ki, majd ezt követték Verdi, Puccini, Mascagni, Ciléa operáinak főszerepei: Desdemona, Erzsébet (Don Carlos), Leonóra (A trubadúr), Giorgetta, Manon, Tosca, Santuzza, Adriana Lecouvreur, Tatjana. Wagner és Richard Strauss operáiban kivételes, drámai erejű alakításaira emlékezhet a nagyérdemű: Elza, Éva, Sieglinde, Brünnhilde, Senta, Ortrud, Herodias, Marianne. 2005 és 2010 között öt évadnyitó előadáson alakította Gertrúdis királynét Erkel: Bánk bánjában. Kortárs magyar zeneszerzők műveiben is megmutatkozott: Szokolay Sándor: Ecce Homo című operájában Lénió-ként, Madarász Utolsó keringőjében pedig az Asszony szerepében.

2008-ban a Magyar Állami Operaházi tagságának 25 éves jubileumi előadásán Wagner: A walkür című operájának Sieglinde alakításával ünnepelte az operarajongó közönség, majd ezt követte 2012-ben a 30 éves jubileumi előadás, ahol szintén Wagner hősnőként lépett színpadra, Erzsébet-ként a Tannhäuser-ben.
Hazai fellépései mellett számos főszerepet énekelt a világ élvonalbeli operaházaiban. Állandó vendégművészként szerződtette Franciaországban 1984-90 között az Opera du Nice, Németországban 1985-90 között a drezdai Semperoper és 1987-89 között a berlini Komische Oper.
A kor kiváló operaénekesei voltak színpadi partnerei: Peter Schreier, Theo Adam, Klaus König, Martha Mödl, Fiorenza Cossotto, Marton Éva, Polgár László, Kalmár Magda, Melis György, Roberta Alexander, Luciano Pavarotti, Giacomo Aragall, Samuel Ramey, Jurij Marusin, Paata Burchuladze, Dmitri Hvorostovsky.
Olyan nemzetközi hírű karmesterekkel dolgozott, mint Giuseppe Patané, Vaszy Viktor, Lovro von Matacic, Sir John Pritchard, Rico Saccani, Ferencsik János, Doráti Antal, Jurij, Szimonow, Lamberto Gardelli, Piergiorgio Morandi, Wolfgang Gönnenwein, Peskó Zoltán, Lukács Miklós, Lukács Ervin, Kórodi András, Mihály András, Medveczky Ádám, Kovács János, Pál Tamás, Kocsis Zoltán, Ligeti András, Győriványi Ráth György, Héja Domonkos, Kesselyák Gergő, Dénes István, Kocsár Balázs, Stefan Soltész, Siegfried Kurz, Oleg Caetani, Kobayashi Ken Ichiro, Ondrej Lénard, Oliver Dohnanyi, Fischer Iván, Fischer Ádám.
2016-ban Magyarország Köztársasági Elnöke a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét adományozta számára „A mély kifejezőerőt igénylő drámai szoprán szerepek, főként a Wagner hősnők megformálásában kivételes, ugyanakkor az oratórium és daléneklés terén is elsőrendű és rendkívül sikeres énekművészete elismeréseként.”
Művészi teljesítményét számos díjjal jutalmazták:
Melis György – díj „A szép magyar beszéd műveléséért” (2013), Liszt Ferenc – díj (2000), Artisjus- díj (2003), Juventus díj (1996), Székely Mihály -emlékplakett (1995), Bartók Béla – Pásztory Ditta díj (1992)
A Bartók Rádióban – neves karmesterek, művészek és zenekarok közreműködésével – rendszeresen elhangzanak opera, oratórium és dal koncert felvételei. Televízió és rádió szereplései, könyvben és folyóiratokban megjelenő interjúi kapcsán neve ismert a zeneértő nagyközönség körében. Wagner Heroinák című szóló lemeze 2004-ben jelent meg a HUNGAROTON gondozásában. Nevét jegyzi a magyar és nemzetközi Ki kicsoda? és számos operalexikon.
Az Énekmester

A tehetségek szolgálatában
Prof. Dr. Temesi Mária 1997 óta a magánének tanszék vezetője a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karán, ahol pedagógiai munkássága nyomán számos új szak és szakirány indítása fűződik nevéhez. A fiatal énekestehetségek támogatását célozta meg azáltal is, hogy az immár két évtizedes múltú és a Nemzeti Értéktárba is felvett Simándy József Énekversenyt megalapította 1998-ban.
Tudományos fokozatait a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen szerezte: 2001-ben Habilitált Mester Oklevelet, 2003-ban pedig DLA Mesterdoktori Oklevelet.
2013 óta a Magyar Állami Operaház énekmestereként a szakmai irányítása alá tartozó operaénekesek énektechnikai és szerepformálási fejlődését segíti.
Pedagógiai munkásságát több alkalommal is jutalmazták:
Jubileumi Emlékérem „Kiemelkedő Oktatói és Művészi teljesítményéért” (2010)
Kitüntetés „Kiemelkedő Iskolateremtő Tevékenységéért” (2015),
Rektori Elismerő Oklevél „Nemzetközi hírű művészi munkája és a Zeneművészeti Kar növedékei iránt elkötelezetten és odaadóan végzett oktatói tevékenysége elismeréseként” (2016).
Hazai és nemzetközi mesterkurzusok oktatója, nemzetközi énekversenyek gyakorta meghívott zsűritagja, zsűri elnöke. Odaadó tanári munkájának köszönhetően növendékei rendszeresen szerepelnek hazai és nemzetközi operaszínpadokon. Az énekes utánpótlásnevelés mellett, magánének tanárok kinevelésével is gazdagítja a magyar énekeskultúrát.
Operanagykövet

Az operáról az iskolásoknak
A Magyar Állami Operaház 2014 óta Az Opera Nagyköveteként is számít Prof. Dr. Temesi Mária szaktudására. A program célja, hogy egy új, kulturális értelemben szélesebb látókörű, operába járó nemzedéket neveljen, a gyermekeket, fiatalokat a saját közegükben megszólítva. Temesi Mária opera műfaját népszerűsítő tudományos és ismeretterjesztő előadásait országszerte nagy érdeklődéssel, nem ritkán médiafigyelemmel követik.
Hogyan működik?
Az operanagyköveti előadások ingyenesek. A fogadó intézménynek, iskolának vagy egyesületnek csak időpontot kell egyeztetnie, valamint kiválasztani, hogy az adott korosztálynak melyik téma vagy előadás az, amelyik leginkább megfelel vagy illeszkedik az aktuális tananyaghoz. Az előadások illeszkednek az iskolák 45 perces tanóráihoz, valamint rendjéhez. Az interaktív, előadásrészletekkel, videó és hangfelvételekkel gazdag operaismertetések nagy sikert szoktak aratni az ifjú nemzedék körében. Az alábbi felsorolás nem teljeskörű, folyamatosan újabb és újabb előadások kerülnek kidolgozásra és bemutatásra.
Előadások:
- Bevezetés az opera világába
- Általános operaismertetés a barokktól a romantikáig élő énekléssel
- Általános operaismertetés a romantika korából élő énekléssel
- Mozart: A varázsfuvola
- Mozart: Szöktetés a szerájból
- Mozart: Don Giovanni
- Puccini: Bohémélet
- Verdi: Traviata
- Bernstein: West Side Story – a modern opera
- Ciléa: Adriana Lecouvreur
A vírushelyzetre való tekintettel online formában továbbra is foglalhatók az előadások.